Íme a titok! :) - a gyapjú második élete

Elkészült, íme. :)
A körmöcskével készült kígyó ennek a táskának a füle. A táska horgolással készült, kispálcákkal, rávarrtam a körmöcskével kötött füleket, majd mosógépben nemezeltem.
Ajándék magamnak. :) Ez lesz ezentúl az én "projekt táskám". Már látható is benne a következő fonal,  amivel dolgozni fogok. Pont elegendő lett a mérete ahhoz, hogy 2 gombóc elférjen benne.
Kicsi, rövid füleket készítettem, hogy a csuklómon tarthassam (a következő bejegyzésben majd megmutatom miért). Az egyik fület kétszer olyan hosszúra készítettem és összecsavartam a két szárat, így vastagabb és mutatósabb lett.



Csodásan sütött tegnap a nap, jól lehetett fotózni a színeket. :)

Fonal: BellaLana Filzwolle
Tű: 7 mm bambusz, 5 ágú körmöcske
Minta: saját ötlet, lényegében 2/3 gömb, a füleket pedig a japanese knot bag-ek mintájára próbáltam készíteni

Ez volt az első mosógépes nemezelős tapasztalatom. Nagyon jól sikerült. A fonal tájékoztatóján volt néhány tanács a nemezeléshez, a gyártó azt írta kb 40%-kal lesz kisebb a kész termék, ehhez méreteztem.
Úgy érzem feltétlenül szükségem lesz majd egy nagyobb nemezelt táskára is :D

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Karácsonyi utózönge - pótlás

UFO (UnFinished Object) - Minion horgolás 1. rész

Körmellény horgolás - kislány méret